Nagyenyed, 1849. január 8.

 

 

Enyed meg van semmisítve, ki van törülve a városok sorából. Ha valaki Enyed utcáin végigmenve, látja az áldozatok holttesteit, melyeket már a keselyük vagy kóbor ebek kikezdettek: lehetetlen, hogy fájdalmas megdöbbenésében égnek ne emelje szemeit […] A város, kevés épület kivételével, a szó betüszerinti értelmében meg van semmisítve. Mindaz, a minek valami becse volt, a rablók zsákmányává lett, a többi, a mit a zsivány oláhság értéktelennek talált, egy rakásba hordva, máglyául szolgált. Halálcsönd uralkodik most Enyed utcáin, s ha valamelyik szerencsétlent az éhség arra kényszeriti, hogy oda visszalopódzék, nem hall egyebet, mint az emberhústól torkig lakott ebek ugatását.”így írta le rögtön a pusztulás után városunk képét emlékirataiban ifj. Kemény István báró. [1] Ártatlan nagyenyedieket, gyerekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak le a hegyekből idesereglett, idegenek által felbőszített hordák. A túlélők a harmincfokos hidegben a környékbeli erdőkbe menekültek, a szerencsésebbnek sikerült eljutni rokonaikhoz Tordára vagy Kolozsvárra. Az áldozatok számát 700-ra teszik, az anyagi áldozat felbecsülhetetlen, mert nemcsak a magyarok házait gyújtották fel, hanem egyházi javakat és a Bethlen-kollégium épületeit és gyűjteményeit is.

A szellemi kár mértékét csak két példával illusztrálom.

Nagyenyeden élt akkoriban a XIX. század egyik legnagyobb polihisztora, a hetvenéves id. Zeyk Miklós gróf, aki betegsége miatt negyven évig alig hagyta el lakását, ahol nyomtatás alá rendezett műveit 16 faládában őrizte. Rokonai unszolására ő is Kolozsvárra menekült, de ládáit, egész életművét teljesen elpusztította a tűz. [4]

1816-ban, amikor Nagyenyeden járt, Kazinczy Ferenc meglátogatta a kollégium könyvtárát és erről részletesen beszámolt az Erdélyi Levelekben, ahol 11 ritkaságot sorol fel, köztük Thuróczi András Chroniconját, amelyet 1488-ban nyomtattak. [2] Ezek közül egyik címet sem leljük ma a Bethlen-könyvtárban.

A nagy pusztulásról Jékely Zoltán is megemlékezik Nagyenyed 1850 [3] című versében:

Hát ezt érdemli ez az árva nemzet,

hogy fája ne gyümölcsözzék soha,

s hogy bár kiömlött véréből teremnek,

másé legyen a bor, a gabona?

S a könyveket, melyeket úgy hozának

száztornyú városokból fiai,

kódexeket, mappákat, bibliákat

írástudatlan horda írtsa ki!

Megbocsáthatunk a többnyire írástudatlan gyilkosoknak, de tettüket nem felejthetjük el! Valamikor talán bocsánatot fognak kérni ezért. Amiről azonban ritkábban beszélünk: az embertelen tettnek voltak műveltebb bűnősei is, az igazi felelőség őket terheli!

Róluk rögtön a pusztulás után ifj. Kemény István báró is említést tesz, amikor a következőket írja: Végre legfőkép szükségesnek tartom azt a megjegyzést, hogy Enyeden a legparányibb valamicske sem történt, a mi méltó okot szolgáltatott volna azon irtózatos vandalizmusra. Enyeden egyetlen osztrák katonát sem bántalmaztak vagy fegyvereztek le; ellenkezőleg a nép Wardener tábornok parancsára a legnagyobb készséggel esküdött hűséget ő felségének, Ferdinánd császárnak, s azon időtől fogva egészen nyugodtan viselkedett; következőleg inkább kárhoztatni kell a Gyula Fehérvárt állomásozó császári katonaságot, hogy azon mongol pusztításokat elnézte és végrehajtásukat megengedte. Gyula Fehérvár Enyedtől 3 órányira fekszik.” [1] Ők, az akkoriban műveltebb nemzetnek tekintett osztrákok mikor fognak bocsánatot kérni 1704-ért és 1849-ért?

Nemzetünk mindig talpra tudott állni, tette ezt Nagyenyed magyarsága 1849 után is. Eltakarította a romokat és építeni kezdte jövőjét az üszökből és hamuból, és volt egy Vajna Antal professzor, aki mert álmodni és nem fogadta el a gondolatot, hogy Nagyenyeden esetleg csak elemi iskola működhet. 1850 májusában visszaszáll Enyedre, vagy három klasszist s két lakószobát kijavíttat, két volt tanítványát, volt juristákat, itt találván – enyedi születésűek – segítségül felveszi, a városból egynéhány gyermeket összeszednek s tanításukat hárman, három klasszisban elkezdik május 6-án. A tanévtöredékeket július 13-án végzik be 48 diákkal. Az 1850–51-es tanév kezdetére már Mihályi Károly professzor is hozzájuk szegődik, így már hatan tanítanak 96 diákot négy osztályban. 1851–52-ben hat osztály működik, három elemi és három gimnáziumi és lassan visszarendeződik az ősi schola. [5]

A Bethlen Kollégium 1849. Január 8-án pusztult el utoljára fizikailag, anyagi és szellemi pusztulások azonban azután is érték. Jött Trianon és az egyházi javak államosítása, jöttek a szovjetek, majd az általuk behozott embertelen államforma. Az ajándékba kapott javakat nem kezelték méltányosan fél évszázadon keresztül. Ha nem es volna 1989, akkor nemcsak hogy mi nem volnánk most itt, hogy kegyelettel emlékezzünk az januári mártirokra, hanem iskolánkban már valószínűleg nem anyanyelvükön tanulnának gyermekeink. Az akkori decemberi változás azonban nem volt elég, kellettek újabb álmodozók, újabb tervezők, újabb építők. Aki figyelemmel követi a Bethlen Kollégium mai eseményeit, aki ismeri a keresztszülőprogramot, aki át tudja tekinteni, mennyi munkával járt és jár az, hogy diákjaink és nevelőink legyenek, hogy épületeink visszanyerjék eredeti pompájukat. Ezek a jóakaró emberek velünk együtt hisznek abban, hogy a Bethlen Kollégium nemcsak volt, hanem van és ess úgy, ahogyan közel 400 évvel ezelőtt megálmodta Erdély legnagyobb református fejedelme.

Ámen!

Dvorácsek Ágoston

a Bethlen Gábor Kollégium fizika szakos tanára

Könyvészet:

1.      FEKETE KÖNYV – ifj. Kemény István báró emlékiratai 1848-49-ből, Budapest Hunyadi Mátyás Könyvnyomda, 1903 (15. és 22-23. oldal)

2.      Kazinczy Ferenc: Erdélyi Levelek, 1816

3.      Jékely Zoltán: Nagyenyed, 1850 http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001/jekely00133/jekely00133.html

4.      Id. Zeyk Miklós - Vasárnapi Újság, http://epa.oszk.hu/00000/00030/01055/pdf/01055.pdf

5.      Vajna Antalról: http://mtdaportal.extra.hu/books/kertesz_jozsef_hazajaro_lelkek.pdf

 

Error: Unable to read footer file.